Mesebeli Advent Nagyváradon

Részvételi díj
Ár34,900 Ft
Részvételi díj
Ár34,900 Ft

JELENTKEZÉSI LAP:

IGEN
Hozzájárulok a személyes adataim feldolgozásához az adott utazásra vonatkozólag. Erről részletesen ide kattintva tájékozódhat.
IGEN
Hozzájárulok a személyes adataim feldolgozásához utazásokkal kapcsolatos információk, hírlevél formájában való küldése céljából. Erről részletesen ide kattintva tájékozódhat.
IGEN
Általános szerződési feltételeket elolvastam és elfogadom! (ide kattintva megtekinthető)

Proceed Booking

Az út részletei

1. nap: Rövid látogatás a székesegyházban és a különleges Kanonok soron, majd belvárosi városnézés következik. (Állami Színház, Astoria Szálló, mely Ady emlékét őrzi, Szt. László Plébániatemplom, Városháza, Holdas templom, Fekete Sas Palota). Szállás elfoglalása után szabadprogram a karácsonyi vásárban, amely korcsolyapályával, körhintával, kürtöskaláccsal, puliszkával, forralt borral, pálinkával és édesség pulttal várja az idelátogatókat.

2. nap: Reggelit követően fürdőzési lehetőség a Nymphea Wellness központban, a gigantikus méretű aquaparkban, amely a romániai gyógyturizmus fellegvára, majd látogatás a várban, Bihar megye legjelentősebb későközépkori és koraújkori műemlékében. Hazaindulás, érkezés Magyarországra a késő esti órákban.

Időpont: 2019. december 7-8.
Részvételi díj: 34.900 Ft/fő
Ellátás: reggeli

Egyágyas felár: 8.900 Ft/ fő

Félpanziós felár: 5.500 Ft/fő
Belépő: kb. 10 RON/fő, Fürdőbelépő 30 RON/fő – 3 órás jegy
Szállás: 3-4* szálloda 2-3 ágyas szobáiban Nagyváradon

Felszállási helyek:
05.00 óra Sopron, Vasútállomás – Spar oldala
05.30 óra Fertőszentmiklós, elkerülő
05.45 óra Kapuvár, Spar (volt Plus) parkoló
06.00 óra Csorna, Kórházzal szemben lévő buszmegálló
06.30 óra Győr, Városháza oldala-járdasziget
07.15 óra Tatabánya, M1 autópálya
08.45 óra Budapest, Hősök tere

Képek
Ahhoz, hogy weboldalunk a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa, sütik (cookiek) segítségét vesszük igénybe, melyet általában minden weboldal használ. Kérjük hogy az elfogad gombra kattintva engedélyezze Ön is, vagy tekintse meg előtte az erre vonatkozó részleteket. Részletek.

GDPR

  • Az oldal működéséhez szükséges sütik
  • Adatvédelmi tájékoztatók

Az oldal működéséhez szükséges sütik

A weboldal tökéletes működéséhez szükségesek a sütik. Ezek többek között eltárolják, hogy már jóváhagyta és elfogadta a sütiket, illetve személyes adatok nélküli látogatói statisztikát is gyűjt.
Mivel Ön nem adott meg a weboldal alap használata során adatot, így nem történt személyes adatrögzítés.
Amennyiben hírlevélre feliratkozott vagy valamelyik utukra jelentkezett illetve üzenetet küldött részünkre és ott adott meg személyes adatokat, azt az adott résznél elfogadott adatvédelmi tájékoztatónkban foglaltak alapján kezeljük.

Adatvédelmi tájékoztatók

Személyes adatok feldolgozása:

Jelentkezés során: Részletek

Hírlevélre feliratkozáskor: Részletek